Digitális tanulás-tanítás

Digitális tanulás-tanítás

Tudásfeltöltés (2.0)

Hogyan vizualizáljuk a tudományt?

2014. december 29. - hulberl

video2.jpg

Az OTP Fáy András Alapítványa által üzemeltetett programon belül a tudományos videók galériájára koncentrálunk. A TudásFeltöltés elnevezésű kezdeményezésben diákok készítenek rövid, maximum 5 perces filmfelvételeket jellemzően természettudományos témakörben, többnyire kísérletek rögzítésével. A videók készítését alkalmanként versenyek szervezésével is segíti az alapítvány. Nemrég zárult le a több fordulós TudásFeltöltés 2.0 tudományvizualizációs vetélkedő, amely nagy érdeklődést váltott ki, a tanulók több, mint 70 videót töltöttek fel. A régebbi videók a Ti töltöttétek fel, az újabbak a Ti töltitek fel 2.0 linkre kattintva érhetők el. A Tudományos videók link alatt egy-egy téma szaktekintélyeivel készített videókat találhatunk. Az oldal nagy hátránya, hogy a videók nincsenek kategóriákra bontva, csak a címeikre lehet keresni. Azontúl, hogy tudásforrásként használjuk az oldalt, jó motivációs erőt biztosíthat, hogy ilyen videókat készítsünk saját tanulóinkkal, amelyeket az oldal segítségével széles közönség elé tárhatunk.

Példák a Ti töltötték fel 1.0 és 2.0 videói közül:

Példák a Tudományos videók közül:

 

 

Zanza.tv videós oktatóportál középiskolás diákoknak

ZKépkivágás2.jpg

A zanza.tv azért készült, hogy a kötelező érettségi tantárgyak (kivéve idegen nyelv) 4 évnyi anyagát oktatóvideókban feldolgozva elérhetővé tegye tanároknak, diákoknak. A tartalmakat a 2012-es Nat és a 9-12. évfolyam számára készült gimnáziumi, valamint a köznevelési típusú sportiskolai neveléshez-oktatáshoz készült kerettantervek alapján dolgozták ki.

A portál csaknem két év alatt 150 ember munkájának eredményeképpen jött létre. Összesen nyolc műveltségiterület

  • matematika (5 témakör)
  • magyar nyelv (11 témakör) és irodalom (12 témakör)
  • történelem (22 témakör)
  • testnevelés és sport (9 témakör)
  • filozófia (8 témakör)
  • társadalomismeret (3 témakör)
  • etika  (3 témakör)

négy évnyi tananyagából szemezgető 550 videó csaknem 1000 fogalmat fed le, tartalmukat pedig gyakorló pedagógusok dolgozták ki. A fejlesztésbe és tesztelésbe 13 iskolát vontak be, így a folyamatban segített többek között a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium, a szintén fővárosi Vörösmarty Mihály Gimnázium, a szolnoki Széchenyi István Gimnázium, és a váci Madách Imre Gimnázium is.

A videók jellemzően 5 perces hosszúságú, jól fókuszált, gazdagon illusztrált (animált) anyagok. A témák hatékony és eredményes elsajátítását pedig a videókhoz tartozó fogalomtár, valamint azonnali visszajelzéssel szolgáló online tesztek és megoldókulccsal ellátott feladatlapok is segítik. Regisztráció után könnyedén követhető, hogy melyik anyagrész milyen mértékben került feldolgozásra:

  • még nem nézted meg a videót és a tesztet sem töltötted ki
  • már belenéztél a videóba, de a tesztet még nem töltötted ki
  • megnézted a videót, de a teszthez még nem kezdtél hozzá
  • nem sikerült a teszt
  • a teszten legalább 70%-os eredményt értél el

Gamifikációs elemek integrálásával a tanulók jelvényeket gyűjthetnek aktivitás, videó, teszt, feladat, emlékeztető (tanulásszervező használta) kategóriákban. Az eredmények megoszthatók a legnépszerűbb közösségi oldalakon, az elért eredmények pedig megmutathatóak, összemérhetőek a többi regisztrált ismerőssel (Padtársak funkció).

Készítette: Hülber László
Forrás: zanza.tv 

Gif-ek az oktatásban

AQUrYb1.gif

A gif egy olyan fájltípus, amely több képet képes egy fájlban eltárolni. A képek megadott időközönként váltják egymást így tulajdonképpen egy animációt (mini videót) hoznak létre. Automatikusan indulnak el és folyamatosan ismétlődnek, jellemzően pár másodperces hosszúságúak. Annak ellenére, hogy a formátum 1987 óta létezik az utóbbi időben reneszánszát éli, mivel nagyon könnyedén fogyasztható vizuális információtípus. Egyrészről nem kell elindítani, várni, hogy betöltődjön, illetve rövid, azonnal megtekinthető újra és újra. Érdeklődésfelkeltő kialakításához az szükséges, hogy lényegi cselekményt mutasson be és ne legyen 10-15 másodpercnél hosszabb.

Oktatásban való alkalmazása egyrészről azért kívánatos, mert vizuálisan úton figyelemfelkeltő módon képes egy folyamat hatásos érzékeltetésére. Technikailag pedig egyszerű alkalmazni, elhelyezhetjük prezentációba, honlapon, a lejátszásával nem lesznek gondjaink, nem igényel videókodeket, speciális lejátszó szoftvert.

Egyrészről kereshetünk mások által használt oktatásban alkalmazható gif-eket, másrészről mi magunk is készíthetünk ilyen animációkat. Természetesen mindkettő diákoknak adható feladat is lehet.

Az elkészítésnek több technikája létezik. Az egyik megoldás során egy videó részletet konvertálunk gif formátummá. Töltsük le például az ingyenes Free video to GIF converter alkalmazást, telepítsük. A videó megnyitása után kiválaszthatjuk, hogy pontosan honnan emelnénk ki a részletet (kezdő és befejező időpont), beállíthatjuk a leendő animáció képméretét és lejátszási sebességét, majd a Next gombra kattintva ellenőrizhetjük, hogy a megfelelő képkockákat emelte-e ki a program. Ha mindent rendben találtunk, még kiválaszthatjuk a képminőséget és a lejátszási sebességet, majd készülhet is a GIF animáció.

Egy másik megoldás, ha egy programmal felvesszük a képernyőképet (pl: Community Clips) és közben például egy interaktív tábla szoftver segítségével rajzolunk, írunk akár képre, alakzatokra stb. és az így kapott videófelvételt alakítjuk át gif-é az előzőekben említett módon (Lásd következő gif). Profi animációk létrehozásához professzionális programok és nagyobb háttértudás szükséges.

SMART + GeoGebra:

Geo.gif

Gyűjtőhelyek:

Matematika: http://www.iflscience.com/brain/math-gifs-will-help-you-understand-these-concepts-better-your-teacher-ever-did

Kémia: http://www.keptelenseg.hu/keptelenseg/kemiai-gifek-82380

Gif blog: http://videosanimation.com/

Verstanulás online

image.jpg

A memoriterek megtanulása sok diák számára nehézséget jelent, nagy koncentrációt igényelő passzív tevékenység lévén. Fokozottan jelentkezik ez a probléma a mostani generációnál, akik alapvetően a gyors, mozgalmas, elmélyülést nem igénylő tevékenységekhez vannak hozzászokva, a verstanulás viszont kizárja ezeket. Illetve kizárta eddig.

A versike.hu egyedi tanulási technikát alkalmazva online felületre viszi a sorok megtanulását, mely ezáltal kevésbé tűnik fáradtságos memorizálásnak, és sokkal inkább játékos tanulássá válik. Az oldal igényes grafikája ragadja meg elsőként a látogatót, majd a főoldalon található Romhányi vers vonja magára a figyelmet, melyből hiányoznak bizonyos betűk. Ez az oldal módszerének kulcsa: úgy tanít verseket, hogy a szavaknak egyre nagyobb része tűnik el. Minden betűt egy-egy üres négyzet jelöl ezzel egy kis segítséget nyújtva.

Egy gyors és ingyenes regisztráció után hozzáférhetünk összesen közel kétszáz vershez, melynek nagy részét modern magyar költők munkái alkotják, de néhány kortárs vers is megtalálható (például Tandori vagy Varró Dániel). Ha mégsem találnánk azt a művet, melyet tanulni szeretnénk, a Kapcsolat menüpontban beküldhetjük az oldal szerkesztőinek. A tanulás megkezdése előtt kiválaszthatjuk a tanulni kívánt versszakot és a nehézségi szintet. A gyakorlás fokozatosan történik, utána pedig jöhet az ellenőrzés: be kell gépelni a megtanult verset. Minden egyes elvétett betűre hangjelzés figyelmeztet, így a pontos tanulás garantált. Javításra és segítségkérésre is lehetőség van, eredményünkről és haladásunkról pedig részletes statisztikát kapunk.

A bejegyzést írta: Rick Péter
Átdolgozta: Hülber László

Infografikák az oktatásban

teljes_sized.jpg

Az infografikák rajzfénykép és szöveges információk együttes felhasználásával készülnek. Céljuk folyamatok, összefüggések, történetek, jelenségek látványos ábrázolása. Az infografikák modern formanyelvet használnak, gyorsan befogadhatóak, segítik a megértést és a tanulói motiváció keltésre is alkalmasak. Az adatok vizuális ábrázolását, kreatív grafikai megoldások segítségével teszik lehetővé. Az infografikák készítése nem csak a grafikusok, szakemberek privilégiuma, ma már számtalan jól használható sablonokkal támogatott programok állnak rendelkezésre.

Tanárok részéről a magyarázás, szemléltetés kiváló eszköze lehet, amely az információk vizualizálásával lehetővé teszik, hogy a tanulók átlássanak különböző rendszereket és az azokban lévő kapcsolatokat. Diákoknak tökéletes kooperatív, az ismeretek alkalmazását, feldolgozását segítő feladat lehet az infografikák elkészítése adott téma kapcsán. Műveltségi területtől függetlenül alkalmazhatók, különösen azokon a területeken, ahol az adatok közvetítése, adatokkal alátámasztott folyamatok megértése a cél.

Ajánlott webes programok:

infogr.am
visual.ly
Piktochart

TED-es előadás magyar felirattal: David McCandless: Az adatvizualizáció szépsége

További olvasnivaló a témában: Z. Karvalics László – Csatlós Márton – Gellérfi Gergő – Minkó Mihály: Infografika és oktatáskutatás

 

Digitális Módszertár

digmod.JPG

A Digitális Módszertár az IKT eszközök kreatív tanórai használatához ad hathatós segítséget. A weboldal műveltségi területtől, célcsoporttól és a rendelkezésre álló eszközöktől függően ad tanulás szervezési, módszertani ötleteket. Külön keresési opciók továbbá, hogy milyen kulcskompetenciát szeretnénk fejleszteni, milyen gyakorisággal és mely munkaformát alkalmazva. Saját ötleteinket is beküldhetjük, így bővítve a jelenleg 55 ötlettel bíró módszertárat. Az ötletek korszerűsége, gyakorlatban való alkalmazhatóságuk és általánosságban vett minőségük kiemelkedik a jelenleg elérhető lehetőségek közül. 

Kiemelve pár ötletcímet:

(A teljes anyagok eléréséhez regisztráljunk be)

Weboldal a biztonságos és tudatos internethasználatra való neveléshez

safer.JPG

A Safer Internet weboldal célja  az internet és online-technológiák használatának biztonságosabbá tétele, különösen a gyermekek számára és a jogellenes, valamint káros tartalom elleni küzdelem hatékonyságának biztosítása. A megfelelő információk eljutását nagyban segíti, hogy a weblap megnyitásakor meg kell adnunk, hogy mely korosztály számára keresünk információt (lásd a képet). Kiválasztás után a célcsoportnak megfelelő tartalommal a következő lehetőségek közül választhatunk:

  • hírek: pályázatokkal, könyvmegjelenésekkel, rendezvényekkel stb. kapcsolatos információkhoz juthatunk
  • tippek: a tudatos digitális állampolgárrá váláshoz kapunk jó tanácsokat.
  • videók: a kisebbeknek játékos formába öntött nevelő célzatú videókat találunk itt, az idősebbeknek gondolkoztató témájúakat
  • letöltések: hasznos infografikákat, kézikönyvet, posztert, szórólapot stb. tölthetünk le.

A "Hotline" gombra kattintva lehetőség nyílik jogsértő tartalmak bejelentésére, amelyeket szükséges esetben rendőri intézkedések követnek. 

Az anyagok figyelemfelkeltőek és úgy közvetítik az információkat, hogy az könnyen emészthető legyen. A kisebbek számára is természetesen egyszerű, de hatásos üzeneteket fogalmaznak meg az oldal szerkesztői. 

A bejegyzés készítője: Makádi Balázs
Átdolgozta: Hülber László

Tanulni sohasem késő!

eM.jpg

Az ementor.hu oldal célja, hogy általános- és középiskolás diákoknak online gyakorlási lehetőséget biztosítson elsősorban matematika valamint magyar (szövegértés, helyesírás) gyakorlásában. Megtaláljuk az Országos kompetenciamérés összes eddigi feladatait, online érettségizhetünk matematikából. Ezeken kívül kvíz feladványokkal, memória játékokkal és sudokuval tehetjük próbára tudásunkat. 

Az itt található online tesztek órákon is kitölthetőek, amelyek nagy segítséget nyújthatnak a tanároknak is, hiszen a javítást is a program végzi el, nem nekik kell, mint ahogyan a teszt összeállítása sem az ő feladatuk. Az így megtakarított idő alatt többet lehet az olyan szintén itt található feladatokkal foglalkozni, amelyek csoportmunkában remekül alkalmazhatóak, vagy azokkal, amelyek interaktív eszközt igényelnek. A szorzótábla feladathoz vagy a kvíz játékhoz még szavazórendszer is alkalmazható.

Az oldal főként az érettségi előtt állóknak ajánlatos, de bárki aki kedvet kap hozzá, akár néhány perc alatt lemérheti tudás szintjét, kompetenciáját az adott tárgyból, témakörből.

Készítette: Nógrádi Stella
Átdolgozta: Hülber László

Angol tanuláshoz tesztek, feladatok, játékok

angol.JPG

Az angol-tanulas.hu oldal célja, hogy megkönnyítse az angol nyelv tanulását. Az alábbi témakörökben találunk hasznos anyagokat:

A weblap célja nem a teljes körű ismeretközvetítés, de jó minőségű, érdekes, játékos feladatokat tartalmaz. Ha valaki csak összefoglaló feladatokat keres, akkor az "Angol tesztek" menüpont alatt komplett tesztek érhetők el. A honlap külön előnye, hogy a megoldott feladatokhoz ellenőrzési lehetőséget is biztosít. Említésre méltó, hogy az oldal azoknak is kínál tanulási lehetőséget, akik az üzleti nyelvben szeretnének elmélyülni.  Módszertanilag sokféleképpen lehet alkalmazni a feladatokat, vannak amelyek bemelegítésre, levezetésre, játékra alkalmasak és vannak olyanok, amelyek egy egész órát kitehetnek. Otthon a diákok önállóan folytathatják a játékos tanulást.

Kellemes böngészést és jó nyelvtanulást kíván: Patai Péter
Átdolgozta: Hülber László

"Hogyan készült?" videósorozat kémia órákra

foxconn-factory_1.jpg

A kémia az anyagok szerkezetével, összetételével, tulajdonságaival és felhasználásával is foglalkozó természettudományi ág. Mindezek közül az iskolai tanításban talán legelhanyagoltabb területe a technológiákkal foglalkozó rész.

Az anyagok felhasználásának tanítása leggyakrabban csak egy-egy kémiailag tiszta anyagra vonatkoztatva valósul meg igazából. Ez azonban a mindennapi életben nem teljesen így történik. Az iparban használatos anyagok tisztasága, mennyisége, csomagolása nem egyezik meg a laboratóriumi körülmények között megjelenő vagy használt anyagokkal. Pedig ez fontos gyakorlati ismereteket és tapasztalatokat is magába foglal. Igazán életszerűvé téve a tudomány eredményeit.

Jó szívvel ajánlom mindenkinek a „Hogyan készült?” sorozatot, amely mintegy 180 részével széles palettát kínál a diákok ismereteinek bővítésére. Mindegyik kisfilm körülbelül 5 percben röviden bemutatja, hogyan készül el egy bizonyos termék pl.: napelem, kötél, transzformátor. A témaválasztások önmagukban is érdekesek, a diákok feltehetően önállóan is szívesen fedezik fel a videókat. A filmekben olyan gépeket és berendezéseket lehet megtekinteni, amelyeket csak, a nem könnyen megszervezhető üzemlátogatásokkal lehetne megvalósítani. Didaktikailag is megfelelően szerkesztve készültek a kisfilmek: kiemelve a legfontosabb momentumokat, lényeges elemeket.

A kémia tantárgyon kívül segítségére lehet még a fizika, technika órák érdekesebbé tételéhez is. Bemutatva, hogy a tudományágak nem egymástól elkülönülten találhatók meg a termelés és az ipar világában.

Elérhetőség

Készítette: Tóth Tibor
Átdolgozta: Hülber László

Feladatlapok, feladatlap generátor német nyelvre

feladatg.JPG

Ez az ingyenesen hozzáférhető német nyelvű feladatlap-generátor hasznos segédeszköz lehet különösen német nemzetiségi vagy kéttannyelvű általános iskolákban tanító tanárok számára pl. matematika, angol vagy környezetismeret tantárgyakból, ugyanakkor használható bármilyen iskolatípusban német órán. A honlapról letölthetőek előre elkészített pdf formátumú feladatlapok, ugyanakkor lehetőségünk van a feladatlapok testreszabására, sőt saját feladatlap készítésére is. Használatához elég a német nyelv alapfokú ismerete, így nem csak német tanárok használhatják. Például a feladatlap-generátorral nagyon gyorsan készíthetünk matematika órára az alapműveletek begyakoroltatására feladatlapokat.

A feladatlap elkészítéséhez először a tantárgyat kell megadni, majd azon belül a kívánt témakört és feladattípust. Ezután lehet testreszabni a feladatlap kinézetét, pl. cím, betűméret, stílus. Végül meg lehet adni, hogy megoldással vagy anélkül szeretnénk a feladatlapot legenerálni, illetve hogy tartalmazzon-e egy mintamegoldást. Lehetőségünk van a tartalom megváltoztatására is. Ha mindezt beállítottuk, a feladatlap pdf formátumban készül el.

Kiválóan alkalmas ismétlő- és gyakorlófeladatlapok elkészítésére, extra gyakorlásnak kiegészítésként a tankönyvi feladatokhoz. Segítségével pillanatok alatt előállíthatunk különböző nehézségű feladatlapokat és feladatlapváltozatokat, így egyénre szabott feladatlapokat is, ami megkönnyíti a differenciált oktatás megvalósítását.

http://www.grundschulstoff.de

Készítette: Tóth Katalin

Okosdoboz.hu - interaktív online feladatok alsó tagozatban

okos.jpg

Az okosdoboz.hu egy olyan interaktív online feladatlap és értékesítő oldala, amely az alsó tagozat 1-4. osztályának kínál 21. századi alternatívát 6 műveltségi terület (algebra-geometria, olvasás-szövegértés, nyelvtan, vizuális kultúra, környezetismeret, ének-zene) egy-egy anyagának az elsajátításához. A teljes verziójú szoftver offline, iskolai számítógépek segítségével, internet kapcsolat nélkül is beépíthető az oktatásba segédanyagként. A segédanyag kifejezés fontos, mert nem helyettesíti a hagyományos tankönyveket és munkafüzeteket, hanem (egyenlőre) ezek mellett használható. A weboldalon a szoftvercsomag jelentős részét ingyen használhatjuk egy-egy feladat jelent kivételt.

Úgy gondolom, hogy az ilyenfajta informatikai megoldásoknak egyre nagyobb szerepet kell szánni már az alsó tagozatosak tanításában is, mert a hagyományos tanítási eszközök egyre kevésbé lesznek képesek lekötni a számítástechnikai eszközök között szocializálódó fiatalokat. A motiváló hatást tovább erősíti, ha a feladatokat interaktív táblán alkalmazzuk.

A különböző feladatok nem túlbonyolított, a funkciónak maximálisan alárendelt grafikai megoldásokkal készültek. Az adott korosztály szintjéhez igazítva, sokszínű, többségében a gyermekek (még) fejlett vizuális képességeire épít az ismeretanyag átadásához. Fontos megjegyezni, hogy a a szoftver hivatalos tankönyvi minősítéssel rendelkezik, és külön leírást tartalmaz az egyes feladatokhoz a diákok és tanárok részére is, valamint elérhetőek az egyes anyagokhoz tartozó komplett óravázlatok is. A programot tantárgyanként és évfolyamonként is meg lehet vásárolni, de természetesen egyben is hozzáférhető, az érdeklődő iskoláknak.

Készítette: Gábor Gergő
Átdolgozta: Hülber László

Szótanulásra

quizlet_1.JPGA következő linken egy szótanuló oldalt ajánlok mindenki figyelmébe, aki idegen nyelvtudását szeretné fejleszteni. 

http://quizlet.com

Az oldal 'Browse' menüpontja alatt kiválaszthatjuk a bal oldali sávban felsorolt kategóriák közül azt a témát, amelyikkel foglalkozni szeretnénk, esetünkben a 'Languages & Vocabulary' kategóriát. Idegen nyelvek hatalmas választéka tárul elénk, rákattintunk a nekünk megfelelőre, például a németre (German), és 100 oldalnyi szótárból válogathatunk, mindegyiknek megvan a maga tematikája, például német igék, számok, visszaható igék, kifejezések stb. A szótárak között találhatunk szakmai szótárakat is, például teológiait stb. 

A szótanulás folyamata a következő: először lehetőségünk van a kiválasztott szótár szavait átolvasni, amelyeket a program közben fel is olvas. Második lépésben (Speller) a program véletlenszerűen felolvassa az idegen szavakat, kifejezéseket, amelyeket be kell gépelnünk, közben látjuk a saját nyelvünkön a jelentésüket. Harmadik lépésben (Learn) csak a saját nyelvű kifejezést látjuk és erre gépeljük be az idegen megfelelőt. A teszt részben szófordítási, párosító, feleletválasztó, igaz-hamis feladatokat oldhatunk meg a szavakkal kapcsolatban. Akik némi szórakozásra is vágynak a tanulás közepette, azok kipróbálhatják az oldal szótanuló játékait is. 

Természetesen mi magunk is készíthetünk szótárakat magunknak, tanulóinknak, illetve a diákjainkkal is elkészíttethetjük a szótárakat.

Mindenképpen ajánlom, nagyon szórakoztató módja az egyébként fárasztó szótanulásnak!

Készítette: Péter-Szabó Renáta 
Átdolgozta: Hülber László

Videók, leírások, mérhető tudás 5 perc alatt!

suliaw_1.jpg

A www.suliaweben.hu oldal középiskolásoknak készült, segítendő az iskolai feleletekre, dolgozatokra, szóbeli érettségire történő felkészülést.

Az oldalra mindenekelőtt érdemes regisztrálni, hogy minden funkciót elérjünk; ez nem tart tovább fél percnél, viszont lényegesen több tartalmat tesz elérhetővé. Regisztráció ill. belépés nélkül csak a videók megtekintéséhez van jogunk, míg belépés után már a teszteket is kitölthetjük.

Az oldalon 5 tantárgy tananyagait érhetjük el: angol, biológia, földrajz, irodalom és történelem. A nagyobb témakörök kisebb témákra vannak osztva; ezeket külön-külön is megtekintheti a tanuló, de az oldal felhívja a figyelmet: hatékonyabb, ha egyben nézzük meg az egyes témakörökhöz kapcsolódó videókat. 

Egy-egy "tanvideó" átlagosan 2-3 perc hosszú, jól összefoglal egy témakört, nem unalmasan elnyújtott. A diákok könnyen tehetnek szert új ismeretanyagra, vagy ismételhetik át, mélyíthetik el az iskolában tanultakat. Alkalmas betegség alatti tanuláshoz, vagy lábadozás utáni pótláshoz, felzárkózáshoz is. Az angollal foglalkozó videókat bátran merem ajánlani nyelvvizsgára készülőknek is!

Pozitívum, hogy minden videó alatt egy rövid szöveges vázlatot találunk, ami összefoglalja a kulcsfogalmakat, legfontosabb tényeket. 

Teszteket a gyerekek a nagy témakörök megismerése után tölthetnek ki, egyszerű igaz-hamis- és többszörös választás típusú feladatokkal ellenőrizhetik tudásukat. 

A címoldalon a címkefelhő minden tantárgy címkéit tartalmazza, de egy konkrét terület menüjébe érkezve már csak az ahhoz kapcsolódó kulcsszavakat láthatjuk: így igazán könnyű áttekinteni a tananyagokat.

Bejelentkezett felhasználóinak az oldal megmutatja, hány videót tekintett meg, mennyi tesztet töltött ki. 

Készítette: Gyarmati Ágnes
Átdolgozta: Hülber László

IKT Módszertani ötletgyűjtemény pedagógusoknak

ikt_1.JPG

A következőkben egy online elérhető IKT módszertani könyvet szeretnénk ajánlani. Az IKT eszközök használatát nehéz volna hagyományos könyvekből elsajátítani. Sokkal könnyebb és hatékonyabb, ha mindezt szemléletesen, videókkal és példákkal tanulmányozhatjuk. A könyv nyelvezete érthető, gyakorlati tanácsokkal látja el a pedagógust vagy tanárjelöltet, továbbá 60 gyakorló tanár 81 óravázlatát is tartalmazza.

http://www.tanarblog.hu/letoelthet-tananyagok/3192-ikt-modszertan-letoelthet-modszer-tankoenyv

Készítette: Konyecsik Kinga Enikő
Átdolgozta: Hülber László

"Száz szép kép" sorozat

munkacsy__siralomhaz_1053861_5002_1.jpg

A "Száz szép kép" sorozata Magyar Elektronikus Könyvtár és a Képzőművészet Magyarországon c. virtuális kiállítás fejlesztői által 2003-ban elnyert IHM-ITP2 pályázat, valamint az Internet Szolgáltatók Tanácsának támogatásával készült. 

A MEK ezen alkalmazásának célja, hogy a művészettörténetet tanító pedagógusok és tanulók számára olyan összeállítást nyújtson a magyar képzőművészet alkotásaiból, amely felöleli több száz album, szakirodalom és műelemzés tartalmát. Nemcsak jól ismert, népszerű alkotót tartalmaz a gyűjtemény, hanem a méltatlanul háttérbe szorult művészekkel is könnyen megismerkedhet az érdeklődő.

Az oldalra érkezők elé tárul a bemutatott művészek és művek listája ábécé sorrendben, de természetesen a keresőbe beírva, vagy a kezdőbetűre kattintva is elérhetjük a megtekinteni kívánt művészt.
Ha például Munkácsy Mihály Siralomház c. művére és annak irodalmára vagyunk kíváncsiak, kikeressük ezt a címet és rákattintva a következő adatokkal ismerkedhetünk meg: életrajzi adatok, művészettörténeti háttér, a mű születése, műelemzések, cikkek, dokumentumok és érdekességek.

Remek lehetőséget kínál rajz ill. művészettörténet órán kiselőadások készítésére. A tanulók az különböző adatok elolvasása után olyan összefoglalót tudnak készíteni, mely magában foglal minden tudnivalót, mégsem kellett a könyvtárban tölteni napokat az albumok lapozgatásával.

http://mek.oszk.hu/kiallitas/keptar/

Készítette:
Pécsi Vivien

Testek 3D-ben

4kesz_1.jpg

A matematika tanításában különböző szemléltető és segédeszközöket használunk a munka könnyebbé és hatékonyabbá tételére. A testekkel kapcsolatos ismeretek megszerzéséhez alkalmazunk drótváz, test, konstrukciós és egyéb modelleket. Ezek segítenek a térszemlélet fejlesztésében, a térbeli összefüggések felismertetésében.

A technika fejlődésével a szemléltető és tanulást segítő eszközöknek is fejlődniük kell, hogy az egyre nagyobb tudásmennyiséget (illetve ennek lényeges részét) a tanulók megszerezhessék.

A következő oktatóprogram megtartja a régebbi segédeszközök jó tulajdonságait: az egyes testek és objektumok konkrét megjelenítését, megvizsgálhatóságát, új térbeli alakzat létrehozását, szemléletességét. Előnye, hogy nincs szükség drága 3D-s monitorra, TV-re, csak egy filléres kétszínű szemüvegre. Az eddigi eszközökkel nem vagy csak nagyon nehezen lehetett szemléltetni a testek származtatását. Itt a programban ez egyszerűen és látványosan megtehető. A program erénye: a kreatív munka lehetősége, a test létrehozása, módosítása. A modellekkel ellentétben nincs technikai megkötöttség. A gyerekek kiélhetik alkotó fantáziájukat, és közben akaratlanul is tanulnak, fejlődik a térlátásuk, térszemléletük. Az ilyen aktív tanulás az ismeretszerzés legkönnyebb és leghatékonyabb eszköze.

Nem titkolt célom, hogy a program újfajta, szokatlan megjelenítési módszerével megszerettessem a gyerekekkel ezt a témakört és ezen keresztül az egész matematikát.  

A program működésének elméleti háttere:

A térlátást csecsemőkorunktól kezdve tanuljuk, hosszú időn keresztül. A bal és jobb szem által közvetített eltérő képek alapján az agyban jön létre a térbeli kép érzete. Felismerjük a testek formáját, elhelyezkedését hozzánk és a többi tárgyhoz képest.

A programban ezt a két különböző képet használom fel a térélmény létrehozásához, amivel  tulajdonképpen becsapom a néző agyát.

A program úgy feltételezi, hogy a test a képernyő előtt van, és a beállítástól függően  kb. fél méter távolságból nézzük. A bal szemből induló vetítősugarakkal levetíti a testet a képernyő síkjára, majd ugyanezt teszi a jobb szemből kiindulva is. Ezután a két képet két színnel kirajzolja. Amikor a speciális szemüveget felvesszük, mindkét szemünk csak a neki megfelelő képet látja, a bal szem a tárgyat kicsit balról, a jobb szem kicsit jobbról. Ez a  komplementer színek alkalmazásával érhető el. A piros fólián keresztül a piros kép nem látszik, a kék rajz pedig fekete lesz. A másik szemnél ugyanez van csak fordítva.

Ekkor azt hisszük, hogy nem a képernyőt nézzük, hanem a megfelelő pontok vetítősugarainak metszéspontját, vagyis a testet, pedig az valójában nincs is ott. Ez az optikai csalódás könnyebben jön létre, ha a monitor elé nézünk és a fejünket egy kicsit ide-oda mozgatjuk. Ilyenkor az alakzat is ide-oda torzul. 

A program használata a tanítási munkában:

A programot elsősorban felső tagozatos és gimnazista tanulóknak szánom a matematika tanulás megkönnyítésére.

A „Testek származtatása” részt használhatjuk új anyag tanításakor a tanári magyarázat, táblai rajz, tankönyvi ábra és más modellek alkalmazása mellett vagy helyett. Használható önálló ismeretszerzésre órán vagy otthon. Összefoglaláskor, ismétléskor is hatékonyan alkalmazhatjuk önálló vagy csoportmunkában.

A „Testszerkesztés” rész használható frontálisan, tanári irányítással. Pl.: a tanár megmondja, hogy milyen testet kér, és a tanulók elkészítik. Vagy a testet mutatja meg, és a  nevét kéri.

Feladatmegoldás során, ha a tanuló nem érti, nem látja a térbeli összefüggéseket, a programmal lehet segíteni.

Más tantárgyaknál is lehet alkalmazni. Rajzórán a perspektivikus leképezés szabályainak felismerésére használható.  A szempont mozgatásának eredményét, a térbeli párhuzamosok helyzetét, irányát, a rövidülést stb… figyelhetik a gyerekek. Ilyenkor szemüveg nélkül, csak az egyik képet mutatva érdemes használni.

Alkalmazható biológiaórán a térlátás folyamatának szemléltetésére, a térlátás tanulásának bemutatására.

Használható informatikaórán vagy szakkörön a számítástechnika felhasználási területeivel való ismerkedés során, amikor különböző tantárgyak oktatóprogramjait mutatjuk be.

Honlapom, információkkal a program használatához és letöltési lehetőség: http://kisstamas.atw.hu/

A program közvetlen letöltése: itt

A szükséges 3D-s szemüveg megalkotása egyszerű feladat,  készíttessük el a diákokkal: http://www.liceumfoto.hu/cikkek/3D_szemuveg_keszitese_hazilag.php

Készítette: Kiss Tamás
Átdolgozta: Hülber László

Régi magyar filmek (a Horthy-korszak tanításához)

horty.JPG

A Horthy-korszak történelem órán való tanításában segíthetnek az alábbi videók, melyek teljes játékfilmeket tartalmaznak a '30-as, '40-es évekből.

https://www.youtube.com/channel/UCWEUWyHgbbro9Q5MAwFw0GQ/videos?flow=grid&view=0

Az életmód tanításához sok nagyon hasznos videórészletet találunk (női emancipáció, dzsentrivilág, munkanélküliség, a polgárság felemelkedése, a feudális Magyarország konfliktusa a modernizmussal, családalapítás, anyagi kultúra, stb.).

Attól kezdve, hogy milyen volt akkoriban egy ház berendezése, vagy egy korabeli cukrászda, a filmeken keresztül a civilizáció vívmányainak előretörését (autó, repülő, telefon, rádió, stb.) is láthatjuk.

A filmek médiaórán is felhasználhatóak.

Készítette: Mikes Noémi Julianna

Kreatív feladatok óvodásoknak, általános iskolásoknak

óvoda.jpg

Az oldal célja, hogy kreatív ötletek megvalósításához nyújtson segítséget óvodapedagógusoknak és általános iskolai tanítóknak. Nagyon sok érdekes foglalkozással találkozhatunk, melyek játszva segítenek a gyerekek fejlődésében. Megtalálhatók mesék, mondókák, játékos logikai feladatok és a kézügyességet fejlesztő tevékenységek leírásai, képes útmutatói.

http://kekmadarkati.freeblog.hu

Készítette: Horák Réka
Átdolgozta: Hülber László

Oktatáshoz használható dokumentumok, programok, ötletek

gyakorolj.jpg

Az oldal oktatóprogramokat biztosít tanítóknak/tanároknak az 1-8. évfolyamon. A digitális tananyagok a következő tantárgyakhoz kapcsolódnak: matematika, történelem, ének, biológia, technika, magyar, környezetismeret, rajz vagy akár az osztályfőnöki óra. Az oldal előnye, hogy osztályok és tantárgyak szerint is kiválaszthatók a kívánt tananyag típusok.

Rendkívül szórakoztató és színes feladatokat tartalmaz ez az oldal, mellyel könnyedén érvényesíthető a játszva tanulás elve, akár a matematika órákon is. A játékos feladatokon kívül találhatók még különböző videók és hanganyagok, melyekkel még színesebbekké tehetőek az órák. A feladatok nagy része interaktívtáblán is használható.

Az elsajátítás sikeréről visszacsatolást kaphatunk az oldalon található Kvízjátékok alkalmazásával, melyek szintén tantárgyak, ill. évfolyamok szerint külön vannak válogatva.

http://www.gyakorolj.hu/

Készítette: Nagy Mónika
Átdolgozta: Hülber László

Fizika oktatáshoz videók

 
( kattints a képre)

A Fizika tanítása során elengedhetetlenül szükséges hogy folyamatosan ébren tartsuk a gyerekek érdeklődését.

A legkönnyebben kísérletek bemutatásával lehet motiválni a diákokat. Azonban sok olyan kísérlet van, melyet időhiány,  felszereltség hiány miatt, vagy egyszerűen azért, mert középiskolában veszélyes,  nem mutatható be. Ilyenkor nagy segítség lehet egy megfelelő videofilm.

Számos ilyen videót készít a SZERTÁR. A videó filmek egy-egy fizikai jelenséghez, törvény szerűséghez köthetőek. Rövid 1-2 perces igényesen készített bejátszások, amelyek kiválóan alkalmasak a tanórai bemutatásra. A Szertár Videókat összegyűjtve a következő honlapon találod: http://www.szertar.com/ Ezen az oldalon mindig újabb és újabb érdekes fizikai kísérleteket bemutató videókat tölt fel Zsíros László a budapesti Csodák Palotájának képviseletében.

Ha adott tananyaghoz vagy témához keresel videót, akkor a megfelelő kereső ablakban  kereső szó segítségével teheted ez. Szinte minden a fizika órán előkerülő témával kapcsolatban van felhasználható kis film ezen az oldalon. 

Készítette: Varga Beáta

Interaktív szolfézs

EarMaster School 5.0.0.634 full keygen free.png

Sok gyermeknek a szolfézs tanulása nem túl izgalmas elfoglaltság, ezen segíthet a következő program. 

Az EarMaster szoftvercsomag célja a szolfézs ismeretek elsajátítása, de leginkább a zenei hallásunkat fejleszthetjük vele. A programnak létezik "PRO" és "SCHOOL" változata. Előbbi az egyedi tanulók igényeihez igazodik, utóbbi a tanárok által megalkotott feladatsorok és ellenőrzési lehetőség miatt elsősorban a zeneiskolai oktatásban használhatók jól.

Az EarMaster School kották, skálák, hangjegyek és ritmusok oktatására használható, amely elősegíti az egyéni és csoportos tanulást elektronikus úton. Az EarMaster iskolában a házi feladatot a szoftver által, valamint levélben is megkaphatják a tanártól, ezt követően a hallgatók a kész házi feladatot ugyan csak levélben adják be. Így a tanár gyorsan áttekintheti a diákok eredményét, illetve statisztikát is készíthet.

Az oktatórészben jazz és általános rész található 651 leckével. A gyakorlás módját személyre szabottan állíthatjuk be. Nagyon interaktív, és állandó visszajelzést ad mindenről, amit csinálunk.

Haladóbbaknak ajánlható az EarMaster Essential, amely 139 fokozatosan nehezedő leckét tartalmaz a klasszikus zenétől a rockig, beleértve a jazz akkordokat, swing ritmusokat.

A program magyar nyelvű változata az alábbi linkről tölthető le: http://www.szoftverbazis.hu/szoftver/earmaster-school-5--magyar--YN12.html

Készítette: Bereczki Anikó
Átdolgozta: Hülber László

Kulcs a tanulási nehézségekkel küzdő diákokhoz

Untitled-2.jpg

Valamennyien találkoztunk már olyan diákkal, aki valamilyen okból nem tudott beilleszkedni az intézmény követelményrendszerébe, az iskola életébe, képtelen volt igazodni az osztály munkatempójához, melynek hátterében számos probléma húzódhat meg, úgy mint: diszlexia, diszgráfia, hiperaktivitás stb.

Minden pedagógusban felmerült már a kérdés: miként tudjuk mi elősegíteni ezeknek a diákoknak a haladását  egy hagyományos iskolakörnyezetben, korlátozott módszertani eszközök segítségével anélkül, hogy erre szakképesítve lennénk? Hiszen a legtöbb esetben maga a probléma felismerése is a pedagógusra hárul.

Mikor fény derül a tanuló "másságára" a válaszreakció többnyire nem a tanuló megszokott iskolai környezetéből való kiemelése, hanem az abba való beilleszkedésére törekvés és annak segítése. Tudjuk, hogy amennyiben tanulásról van szó a szülők gyakran - a pedagógust tekintik 'minden tudás forrásának', gyakran fordul elő, hogy hozzánk fordulnak nevelési tanácsokért, s tőlünk várnak megoldásokat magatartászavarok és a tanulási nehézségek hátterében meghúzódó betegségek orvosolására is. Ilyen helyzetben, úgy gondolom, jól jöhet egy olyan oldal, amelyre bátran hivatkozhatunk.

Pedagógus kollégáknak és szülőknek egyaránt nagy segítség lehet ez a rendkívül igényes és számos élethelyzetre kiterjedő oldal: 

http://www.boldog-gyermek.hu/gyermek_problemak.html

Főbb témakörök, melyekkel igen részletesen foglalkozik ez az oldal:

- tanulási problémák

- hiperaktivitás, figyelemzavar

- önbizalom, önismeret

- szorongás

- számítógép- és internetfüggőség

- stressz problémák

Készítette: Pintérné Gyarmati Anikó
Szerkesztette: Hülber László

Történelem Klub - források, térképek, érdekességek történelemórára

Untitled-1.jpg

Jó szívvel ajánlom figyelmébe a Kedves Olvasónak, a következő honlapot, amely nemcsak a történelmet tanulóknak és tanítóknak lehet hasznos, hanem azok számára is, akik a múlt egy szeletét puszta érdeklődésből szeretnék megismerni.

A „Történelem Klub” egyfajta gyűjtőhelyként funkcionál, ahol számos történelmi vonatkozású cikkel találkozhatunk korszakonként csoportosítva, az ókortól kiindulva egészen a XX. századig. A honlap szerkesztői kiemelték egy-egy menüpont alá a magyar történelemmel kapcsolatos írásokat, valamint a sokak számára oly népszerű második világháborúval fogalakozó rövid tanulmányokat is. Ezekhez kapcsolódik egy adattár, ahol sorra veszik például az USA elnökeit, vagy a magyar királyok kronologikus felsorolását. A weboldalon rendelkezik még egy térképtárral és egy érdekesség gyűjteménnyel is, ahová azok a írások kerültek be, amelyek leginkább meg szokták ragadni a diákság figyelmét és a történelem könyvekben apró betűvel szerepelnek.

A cikkek jól áttekinthetőek, olvasmányosak és a legtöbbjük tartalmaz képeket és térképvázlatokat is. Ideális kiegészítői az iskolai tananyagnak, legfőképpen a középiskolában, de az egyetemen is hasznos lehet, mert jól összefoglalnak egy-egy részegységet az adott korszakból. 

A honlap tartalma (körülbelül 400 cikk) folyamatosan bővül és akár mi magunk is szerzővé válhatunk, a beküldött rövid értekezéseket ugyanis, lektorálás után közzéteszik a honlapon. Az írásaink elküldéséhez, valamint a chat használatához, regisztráció szükséges. Fontos lehet még, hogy a kis tanulmányok nyomtatható verzióban is elérhetők (képekkel, térképekkel együtt), így nem kell bajlódnunk a letöltéssel és a szerkesztéssel.

A honlap linkje: http://www.tortenelemklub.com/

Készítette: Nagy Arnold
Átdolgozta: Hülber László

Virtuális városnézés Londonban

virtlond_1.JPG

Ez a weboldal egy virtuális városnézést tesz lehetővé Londonban. Néhány kattintással megnézhetjük a különböző látványosságokat: épületeket, múzeumokat, parkokat. További lehetőségek: ellátogathatunk a leghíresebb londoni hotelekbe, éttermekbe, pubokba és üzletekbe.  Az oldal nagy előnye, hogy teljes képernyőn is látható a kép, valamint az animációt meg is lehet állítani, ha éppen szeretnénk elmagyarázni vagy megbeszélni valamit a diákokkal. Interaktív táblán különösen látványos.

Elsősorban angolórán lehet hasznosítani egy ilyen virtuális városnézést, hiszen az angol nyelvoktatás egyik fontos részét képezi az, hogy a diákok megismerkedjenek a brit kultúra egyes elemeivel. Továbbá ritkán nyílik lehetőség arra, hogy eljussanak Londonba. A weboldal segítségével viszont megismerkedhetnek a különböző látványosságokkal. Ezen kívül új szavakat is elsajátíthatnak az utazási, étkezési és vásárolási szokásokra vonatkozóan.

http://virtuallondontour.com/index.html

Készítette: Illich Ivett
Átdolgozta: Hülber László

 

süti beállítások módosítása